Hírek

Speedhouse hírek

MÁJUS 15-TŐL, HAVI 25 EZER FORINTOS ÁLLAMI TÁMOGATÁS LESZ!

A Central Nok Zrt.-t elsőként ismerte el nemzeti otthonteremtési közösségek megbízható szervezőjeként az MNB, és engedélyezte számára, hogy a közösségek számára tagokat toborozzon, egyúttal jóváhagyta a társaság igazgatóságának nyilvános felhívását egy 120 hónapos és egy 180 hónapos futamidejű nok indítására. A Magyarországon működő alap tőkéje 100 millió forint.

A társaság értékesítési stratégiájának elsődleges módjaként az értékesítési partnerekkel való együttműködést választotta. A termékről – a törvény erre vonatkozó szabályozásai miatt – egyelőre nem adhatnak pontosabb felvilágosítást – közölték. A hatályos rendelkezések szerint ugyanis az engedély kézhezvételétől számított 30 napig nem végezhető sem tagtoborzás, sem ügyfél tájékoztatás.

A társaság szerint a nok ésszerű és gazdaságos lehetőség arra, hogy a közösség tagjai mielőbb önálló lakáshoz jussanak. Azon felül, hogy a megvásárolandó lakásnak új építésűnek kell lennie (ennek a definícióját törvények szabályozzák), a szabályozás semmilyen más megkötést nem tesz a lakásokkal kapcsolatban. Minden ügyfél szabadon választhatja meg, hogy hol és milyen új építésű lakás megvásárlására fordítja megtakarított pénzét.

Arra a kérdésre, kiknek a jelentkezésére számítanak, közölték: szinte lehetetlen felsorolni az összes olyan élethelyzetet vagy társadalmi csoportot, amelyik számára jó megoldást nyújt a nok, első lakáshoz jutó fiataloknak éppen úgy jó lehet, mint az okos befektetésre vágyóknak. Arról, hogy mi garantálja a befektetések biztonságát és azt, hogy minden tag lakáshoz jusson a futamidő végére, kifejtették: a prudens törvényi előírások és az MNB felügyelete biztosítja, hogy az ügyfél pénze biztonságban legyen a megbízható szervezőnél; legkésőbb a futamidő végén minden szerződés szerint teljesítő tag lakáshoz jut.

A parlament 2016 márciusában fogadta el a nok-törvényt. A jogszabály szerint a közösségekhez csatlakozó tagok kötelezettséget vállalnak meghatározott összeg előre meghatározott ütemben történő befizetésére. A megtakarításokat csak új ingatlan vásárlására lehet fordítani, amelynek szerződéses értéke 10 millió és 40 millió forint között lehet. Sorsolással vagy licittel döntik el, hogy ki, mikor jut lakáshoz. A megtakarításon felül hiányzó összeget a közösség kamatmentesen megelőlegezi a szerencsés tagoknak. A futamidő legalább 10 év, legfeljebb 15 év lehet, a közösség tevékenységét addig folytatja, amíg minden tagja ingatlanhoz nem jut.

A konstrukcióhoz állami támogatás jár, amelynek mértéke a befizetési kötelezettség 30 százaléka, de legfeljebb havi 25 ezer forint. A befizetésekre az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kártalanítási kötelezettsége nem terjed ki.

A közösséget működtető szervező cégnek Magyarországon bejegyzett, zártkörűen működő részvénytársaságnak kell lennie, legalább 100 millió forintos alaptőkével. A szervező a közösség tagjait nyilvános felhíváson toborozza, egy közösség létrehozásához legalább 120 tag kell. Egy szervező több közösséget is működtethet. A szervező vagyonának el kell különülnie az általa működtetett nok vagyonától. A törvény kimondja azt is, ha a közösséget fél éven belül nem veszik nyilvántartásba, a lakásvásárló mentesül a kötelezettségek alól, és a szervező köteles visszafizetni neki a regisztrációs díjat. A szervező a közösség működtetésén túl kizárólag a közösség tagjának tulajdonában álló lakóingatlan megvásárlásával és értékesítésével összefüggő feladatokat láthat el.

Ha a cégnyilvántartásba már bejegyzett zártkörűen működő részvénytársaság kíván szervezőként továbbműködni, a hatóság abban az esetben ismeri el szervezőként, és adja ki a szervezői engedélyt, ha az engedélykérelem benyújtását megelőzően legalább ezer lakóingatlan építésében, illetve értékesítésében részt vett, és legalább 2 éve folyamatosan teljesítette a fogyasztói csoportokról szóló jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettségeit a fogyasztóvédelmi hatóságnak.

A Central Nok Zrt. jogelődje Poligrupo Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. néven fogyasztói csoportokat szervezett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás